Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
A magyar válogatott szélsője török klubjából a svájci bajnokság élcsapatához tette át székhelyét kölcsönben az aktuális idény végéig…
(Photo by Christof Stache – Pool/Getty Images)
A svájci élvonalban szereplő Young Boys együttese a szerdai napon jelentette be, hogy az évad hátralévő részére kölcsönvette Varga Kevin játékjogát a török Kasimpasa gárdájától. A megállapodás értelmében a magyar válogatott játékosának kölcsönszerződése nem tartalmaz vásárlási opciót a berni klub számára.
A 25 esztendős szélső a Debrecen csapatában nevelkedett, néhány hazai kölcsönt leszámítva a Loki alapemberének bizonyult, majd 2020. szeptemberében szerződött a török klubhoz. Varga az elmúlt idényben még állandó játéklehetőséget kapott az isztambuli csapat színeiben, s 37 bajnoki pályára lépés alatt négy-négy találatot és előkészítést jegyzett, azonban az aktuális kiírásban elvesztette kezdőhelyét és jóval kevesebb lehetőséghez jutott. A magyar játékos a 2021-2022-es kiírásban 16 tétmérkőzésen lépett pályára (ebből nyolcszor csereként), és összesen két gólt szerzett a Kasimpasa színeiben.
Varga 2018-as debütálása óta 13 alkalommal lépett pályára a magyar nemzeti együttes színeiben.
Átigazolásával immár a harmadik magyar labdarúgó került a svájci bajnokságba, miután a magyar válogatott jobbhátvédje, Bolla Bendegúz a Wolverhampton Wandererstől szerepel kölcsönben a Grasshoppersben, míg a Puskás Akadémia 17 éves tehetsége, Gruber Zsombor kölcsönben a Basel utánpótlásában pallérozódik.
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…