Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Az angolok a téli nagy bevásárlást követően a nyáron sem fukarkodnának és tovább bővítenék keretüket, a középpályára a Ligue 1-ből érkezhet játékos.
(Photo by Catherine Steenkeste/Getty Images)
A Le10Sport értesülései szerint a Newcastle United a Lens remekformában lévő középpályását, Seko Fofanát igazolnák le a nyáron.
Az elefántcsontparti labdarúgóért 30 millió fontos (~35 millió euró) ajánlatot fognak tenni a Ligue 1-es alakulatnak a Szarkák, ezt pedig a forrás szerint a francia élvonal jelenlegi 9. helyezettje minden bizonnyal el is fogja fogadni, ugyanis 8 millió euróért igazolták őt az Udinese csapatától 2020 nyarán, így nagyot nyerhetnek rajta még akkor is, ha ezzel együtt elveszítik egyik legjobbjukat.
Fofana a Lens színeiben összesen 58 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 10 gólt és 5 gólpasszt jegyzett, de ami miatt több Premier League csapat is felfigyelt rá, az a mezőnymunkája.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…