Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Kétgólos hátrányból állt fel a Porto, így megvédve előnyét a Liga Portugal tabellájának az élén.
(Photo by Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images)
Portugália egyik legfontosabb rangadóját játszották le a 22. forduló alkalmával, hiszen a tabella élén álló FC Porto fogadta hazai pályán a második helyen tanyázó Sporting CP-t, amely mindössze 6 ponttal van lemaradva az éllovassal szemben.
Míg a Benfica és a Braga mondhatni kiszállt a bajnoki címért folytatott harcból, addig a Sporting jó eséllyel vághatott neki az összecsapásnak, hogy ismét 3 pontot faragjon a hátrányából, azonban a bombasztikus kezdés csúfos zárással járt a Porto otthonában.
Míg az első félidő folyamán Paulinho és Santos góljai révén úgy tűnt, hogy a Sporting könnyedén lezárja idejekorán a mérkőzést, addig Vierira szépítő találata és Coates 49. percben kapott piros lapja visszahozta a Porto reményeit.
Az éllovas kiegyenlítése szinte törvényszerű volt emberelőnyben, Taremi pedig a 78. percben ugyan meg is szerezte a hazaiak második találatát, az erős hajrá ellenére elmaradt a Porto fordítása, így továbbra is 6 pontos előnyben vághat neki a csapat a szezon hátralévő részének.
Porto – Sporting CP 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Vierira (38.) Taremi (78.) ill. Paulinho (8.) Santos (34.)
Kiállítás: – ill. Coates (49.)
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…