Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Az Újpest és a Kisvárda összecsapásával vette kezdetét a labdarúgó NB I 20. fordulója. A két csapat pár nappal ezelőtt a kupában is megmérkőzött, de ezúttal a gólok elmaradtak.
Pár nappal ezelőtt a kupában csapott össze egymással a két együttes, ami akkor az Újpest 2:1-es győzelmével zárult. Ezen a találkozón viszont nem volt akkora az iram. Kevés lehetőséget hozott a mérkőzés első félideje, a két csapat rengeteg hibával, pontatlan indításokkal és sikertelen cselekkel próbálkozott. Az első komoly helyzet az Újpest alakult ki a 12. percben, amikor Beridze törhetett kapura, de 10 méterről nem találta el Dombó hálóját. A következő nagy lehetőségre egészen a 37. minutumig kellett várni, ekkor Asani cselezte be magát a büntetőterületen belülre, de Banai védeni tudta a megpattanó lövést. Két perccel később viszont megszerezhették volna a vezetést Beridze révén, de a támadó két ziccert is elrontott a kapu torkában. Nem sokkal később egy várdai kontránál Asani tornáztatta meg Banait, aki a második párharcát is megnyerte a támadóval szemben. A második játékrészben még ennél is kevesebb lehetőséget tudtak kidolgozni a csapatok. Az edzők ugyan próbáltak cserékkel frissíteni, de a padról érkező játékosok sem tudták megváltoztatni a játék képét. Végül a második félidő igazán jelentős helyzet nélkül telt el, így a két csapat 1-1 ponttal gazdagodott.
Újpest – Kisvárda 0-0 (0-0)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion Vezette: Berke Balázs
Gólszerzők: -ill.-
Sárga lapok: Croizet (29.), Viana (80.) ill. Leoni (17.), Ötvös (58.), Peteleu (81.)
Kiállítás: – ill. –
A 20. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Újpest 0-0 Kisvárda
Szombat:
14:45 Paks – Gyirmót (Tv: Duna World)
17:00 Debreceni VSC – Mezőkövesd (Tv: Duna World)
19:30 Puskás Akadémia – MTK (Tv: M4 Sport)
Vasárnap:
14:15 Honvéd – Mol Fehérvár (Tv: Duna World)
17:15 Zalaegerszeg – Ferencváros (Tv: M4 Sport)
A bajnokság aktuális állása:
A góllövőlista állása:
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…