Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Nagyon sokáig nem tudott dűlőzni egymással péntek este a spanyol bajnokság 24. fordulójának nyitányán a listavezető Real Madrid elsődleges üldözőjének számító Sevilla és a szerény képességű Elche.
(Photo By Joaquin Corchero/Europa Press via Getty Images)
LaLiga – 24. forduló
Zsinórban elért három döntetlen után tudott újra meccset nyerni a bajnokságban a Sevilla. Az andalúz együttes a tulajdonképpen középcsapatnak számító Elchet verte meg tegnap egy huszáros hajrával. A gólnélküli első negyvenöt perc (és a vendég védő, Helibelton Palacios súlyosnak tűnő sérülése) után a második játékrészben került igazán fölénybe a Sevilla.
A 70. percben előbb a lassan veteránnak számító Papu Gómez talált be. Majd pár perccel később Anthony Martial beadásár Rafa Mir fejelte az Elche kapujába. Győzelmével hárompontos csökkentette hátrányát a Sevilla, a csak szombaton pályára lépő Real Madrid mögött.
Sevilla – Elche 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Gómez (70.), Mir (75.), ill. –
A meccs összefoglalója:
A 24. forduló további programja:
Szombat
14:00 Cádiz – Celta Vigo (tv: Spíler 2, élő)
16:15 Villareal – Real Madrid (tv: Spíler 2, élő)
18:30 Rayo Vallecano (tv: Spíler 2, élő)
21:00 Atlético Madrid – Getafe (tv: Spíler 2, élő)
Vasárnap
14:00 Alavés – Valencia (tv: Spíler 2, élő)
16:15 Levante – Real Betis (tv: Spíler 2, élő)
18:30 Real Sociedad – Granada (tv: Spíler 2, élő)
21:00 Espanyol – FC Barcelona (tv: Spíler 2, élő)
Hétfő
21:00 RCD Mallorca – Athletic Bilbao (tv: Spíler 2, élő)
A bajnokság állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…