Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Szigetországi sajtóinformációk szerint mindkét nagynevű skót alakulat ugyanazt a labdarúgót szeretné leigazolni a Championshipből.
(Photo by Mike Egerton/PA Images via Getty Images)
A Rangers és a Celtic is Millwall szélsőjét, Jed Wallace-t szeretné leigazolni, ráadásul ingyen, ugyanis jelen állás szerint nem kíván hosszabbítani aktuális együttesével. Mivel a kontraktusa lejár a játékosnak fél éven belül, így már most szabadon egyezkedhet vele bárki.
Az Oroszlánokat 2016 januárja óta erősíti a 27 éves angol labdarúgó, igaz először másfél évet csak kölcsönben töltött a csapatnál, majd 2017-ben végleg megvásárolták a Wolverhamptontól ismeretlen összegért. A csapatnál eltöltött kicsivel több, mint 6 éve alatt 246 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 41 gólt és 46 gólpasszt jegyzett az angol támadó.
Egyes források szerint a Burnley és a Crystal Palace is figyelemmel követik Wallace helyzetét, aki úgy fest kapós lesz a nyár folyamán.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…