Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A londoni alakulat mindenképpen megakarja erősíteni keretét a következő szezonra, mert jövőre is versenyben akarnak lenni a Bajnokok Ligája indulást érő helyekért.
(Photo by Burak Akbulut/Anadolu Agency via Getty Images)
Spanyol sajtóinformációk szerint a West Ham United a Real Betis játékosát, William Carvalhót szemelte ki középpályájának megerősítésére, mert jövőre is versenyben akarnak lenni a Premier League első négy helyének valamelyikéért, ennek következtében frissíteni akarja keretét David Moyes.
A 29 éves labdarúgót 2023-ig köti szerződés a sevillai együtteshez, piaci értékét 14 millió euróra becsüli a mértékadó német transfermarkt.com, de mivel jövőre lejár a kontraktusa, így a nyár folyamán nyomottabb áron kaparinthatja meg őt a londoni klub.
Carvalho 2018 nyarán csatlakozott a Betishez 16 millió euró ellenében a Sporting csapatától, azóta 116 tétmérkőzésen lépett pályára a spanyol klub színeiben, amelyeken 4 gólt és 9 gólpasszt jegyzett.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…