Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Honvéd hátrányból fordítva verte a Fehérvárt

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 20. fordulójának első vasárnapi összecsapásán a Budapest Honvéd és a MOL Fehérvár csapata csapott össze egymással a javítás reményében…

 

A Budapest Honvéd csapata hátrányból fordítva harcolt ki 3-1-es győzelmet a továbbra is gyengélkedő MOL Fehérvár ellen. Az első félidő nagy részében a fehérváriak igyekeztek dominálni, de a több labdabirtoklás ellenére képtelenek voltak fogást találni a vendéglátókon. A fordulást követően a Fehérvár az első lehetőségét gólra váltotta, miután Kodro lekészítése után Peter Zulj volt eredményes ballal. A Törökországból januárban igazolt osztrák légiós az első találatát szállította az NB I-ben. Nem sokáig örülhettek azonban a vezető találatnak, hiszen alig öt perccel később Tamás bal oldali bejátszását követően Nagy Dominik talált a hálóba a tizenhatoson belülről. A kispestiek az egyenlítést után belelkesedtek és izgalmas küzdelemben telt a továbbiakban a találkozó. A Honvéd többször is közel állt a vezető gól megszerzéséhez, Petkovics és Nagy egyaránt óriási helyzetben hibázott. A hajrában aztán Oleksandr Petrusenko egy kipattanót értékesítve bevitte a három pontot érő találatot, majd a hosszabbítás perceiben Nagy Dominik napi második találatával állította be a 3-1-es végeredményt. A Honvéd három vereség után győzött újra, Nebojsa Vignjeviccsel először és a nyolcadik helyen beérte a Gyirmótot.

Budapest Honvéd – MOL Fehérvár 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Nagy D. (55., 90+1.), Petrusenko (86.), ill. Zulj (49.)

A 20. forduló eredményei és további programja

Péntek:
Újpest – Kisvárda 0-0

Szombat:
Paks – Gyirmót 2-3
Debreceni VSC – Mezőkövesd 1-3
Puskás Akadémia – MTK Budapest 1-2

Vasárnap:
Budapest Honvéd – MOL Fehérvár 3-1
17:15 Zalaegerszeg – Ferencváros (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye