Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: magabiztos Fradi-siker zárásként!

Az OTP Bank Liga 20. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros remek kezdésének köszönhetően elhozta mindhárom pontot Zalaegerszegről. 

Jobban aligha kezdhetett volna a Ferencváros, hiszen Kristoffer Zachariassen góljával már az első percben vezetett. A norvég középpályás találata természetesen megadta az alaphangot a találkozónak: fölényben játszott a Fradi, nehezen ébredt a ZTE.

A zalaiak helyzetét nehezítette, hogy Ryan Mmaee bő fél óra elteltével ráadásul megduplázta a vendégek előnyét.

A “zete” a félidő vége előtt visszajött a meccsbe, ám a szünet a Fradi kontrollálta a történteket, több helyzetet is kidolgoztak a “zöld-fehérek”, akik a hétközi, Vasas elleni kupameccsen is betaláló Botka Endre góljával szinte egyből a fordulást követően el is döntötték az érdemi kérdéseket.

A forduló nagy nyertese így egyértelműen a Fradi, amely azok után, hogy a riválisai mind pontot vagy pontokat veszítettek, újra az élre állt a táblázaton.

ZTE – FTC 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Spoljaric (45.) illetve Zachariassen (1.), R. Mmaee (33.), Botka (49.)

 

Korábban:

Budapest Honvéd – MOL Fehérvár 3-1

Szombaton: 

Paks – Gyirmót 2-3

DVSC – Mezőkövesd 1-4

Puskás Akadémia – MTK 1-2

Pénteken:

Újpest – Kisvárda 0-0