Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Tizenkét év kihagyást követően az elmúlt hétvégén egy alacsonyabb osztályú csapat színeiben térhetett vissza a pályára az egykori Serie A-s támadó…
(Photo by Newpress/Getty Images)
Az elmúlt hétvégén a toszkánai regionális bajnokságban szereplő Signa csapatának színeiben visszatérhetett a pályára a kokainfogyasztás miatt annak idején 12 éves (!) eltiltást kapó Francesco Flachi. Az egykori korosztályos válogatott támadó hónapok óta a visszatérésre készült, az ötödosztályban szereplő csapattal gyakorolt.
A most 46 éves támadó fénykorában a Fiorentina (1993-1999) és a Sampdoria (1999-2007) színeiben a Serie A-ban is szerepelt. A “violákkal” 1996-ban Coppa Italiát nyert, míg a genovai együttes alkalmazásában összességében 280 mérkőzés alatt 110 gólt szerzett. A Blucerchiati 2003-as másodosztályú feljutásának évében kilenc találatot jegyzett, míg legjobb szezonjában 17 bajnoki gólt postázott, de minden sorozatot beleszámítva még 20 gólos idénye is volt.
Flachi kölcsönben megfordult a Bari együttesében, később az Empoli és a Brescia labdarúgója volt. 2010-ben elkövetett vétsége idején éppen a legutóbbi csapatot erősítette a másodosztályban.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…