Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
A football.london beszámolója alapján az Arsenal szívesen soraiban tudná a Chelsea tehetséges támadóját, Armando Broját, aki jelenleg a Southamptonnál futballozik kölcsönben…
A portál úgy tudja, Armando Broja felkeltette az Arsenal érdeklődését. Az albán támadó remek teljesítményt nyújt az aktuális szezonban a Soton színeiben, emiatt egyáltalán nem meglepő. Más kérdés viszont, hogy a Chelsea éppen a városi riválisához fogja-e elengedni, ha persze egyáltalán el akarja. Az ‘ágyúsok’ állítólag többek között Lacazette szerződését sem kívánják meghosszabbítani, emiatt az együttesnek mindenképp csatár/csatárok után kell néznie.
Armando Broját tavaly nyáron vette kölcsön a Southampton. A ‘szenteknél’ 20 bajnokin eddig 6 gólt szerzett, ebből jó néhány találata pontot illetve pontokat ért a csapat számára. Broját a Chelsea-hez 2026-ig köti élő kontraktus, a mértékadó transfermarkt pedig 9 millió euróra taksálja a piaci értékét.
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…