Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korábbi alapemberével erősített az Újpest! – Hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest együttese hivatalos honlapján bejelentette, hogy kölcsönvették a dán Randers FC-től Vincent Onovót.

Vincent Onovo a mai nap folyamán visszatért az Újpest együtteséhez. A lila-fehérek kölcsönvették a nigériai labdarúgót a dán Randers FC-től, ahova tavaly nyáron szerződött. Az ujpestfc.hu beszámolója szerint Onovo a több játéklehetőség reményében kereste fel korábbi klubját, mivel nem volt megelégedve a helyzetével a Randersnél. A dán klub színeiben a középpályás 8 bajnoki, valamint 3-3 helyi és nemzetközi kupameccsen léphetett pályára. A bejelentést követően Onovo elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy visszatérhetett korábbi csapatához, és már alig várja, hogy pályára léphessen. Hozzátette, hogy érzése szerint hamar tud majd alkalmazkodni az új edző elképzeléseihez.

A 26 esztendős futballista korábban 2018 februárja és 2021 augusztusa között szerepelt az Újpest csapatában. Ez idő alatt 127 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 6-6 gólt és gólpasszt jegyzett.

Onovo a klub harmadik szerzeménye az elmúlt napokban, korábban Kádár Tamás és Budu Zivzivadze érkezését jelentették be a lila-fehérek