Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Sajtóértesülések szerint az FC Barcelona kész nagy anyagi áldozatot hozni a Santos egyik legújabb tehetségének, Angelo Gabrielnek a megszerzéséért.
A 17 esztendősen már a patinás brazil klub első keretéhez tartozó szélső 2024-ig érvényes szerződéssel rendelkezik a Santosnál, 18. életévét betöltve (december) viszont nem kérdés, hogy Európa élcsapati kopogtatnak majd érte.
A katalán Sport című lap szerint a Barca is élénken figyeli Angelot, akinek piaci értékét már most 10 millió euróra (forrás: Transfermarkt) taksálják.
A Sport szerint a Barca már nem egyszer küldött megfigyelőket a Santoshoz, a katalánoktól pedig keresték is már a tehetség képviselőit, jelezvén, hogy szívesen szerződtetnék a játékost. Állítólag a korábbi sportigazgató Ramon Planes idejében is monitorozták már, részletes beszámolókat készítve a tehetségről.
Brazíliai hírek szerint a Santos legalább 35 millió eurót szeretne majd kapni Angelo Gabrielért, akinek a szerződtetése ha anyagilag komoly áldozatot is jelentene a Barca számára, a jövő egyik nagy brazil ígéretének megszerzése komoly fegyverténynek számítana!
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…