Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ahogy arról beszámoltunk, a Paris Saint-Germain az utolsó percben győzte le a Real Madridot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján. Spanyol sajtóhírek szerint a találkozó félidejében a párizsiak vezetői lerohanták a játékvezetőt, hogy nyomást gyakoroljanak rá.
(Photo by Jean Catuffe/Getty Images)
A spanyol Radio Marca értesülése szerint a PSG elnöke, Nasszer al-Khelaifi, illetve a párizsi klub sportigazgatója, Leonardo a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntő szünetében berontott Daniele Orsato játékvezető öltözőjébe, hogy kritizálják a teljesítményét és nyomást gyakoroljanak rá a második félidőre.
A Marca újságírója, Miguel Angel Toribio szerint mindezt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) munkatársainak a szeme láttára tették, és egyáltalán nem zavartatták magukat.
A PSG végül kapott egy tizenegyest a második játékrészben, ám részrehajlással nehezen lehet vádolni a játékvezetőt az eset megítélésében, ráadásul Orsato eddig öt mérkőzést vezetett a Real Madridnak, a spanyolok pedig mindet elvesztették.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…