Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
A jelenleg a Sevilla csapatát erősítő horvát világbajnoki ezüstérmes középpályás maga árulta el azt, hogy lett volna lehetősége a német rekordbajnokhoz szerződni.
(Photo By Joaquin Corchero/Europa Press via Getty Images)
Ivan Rakitic elárulta, hogy 2019-ben felajánlotta őt a Barcelona a Bayern München csapatának, azonban Hasan Salihamidzic elutasította ezt a transzfert. Emellett a horvát elmondta, hogy szívesen rúgta volna a bőrt a bajoroknál, de az élet végül úgy hozta, hogy korábbi együtteséhez, a Sevillához szerződött.
“Sajnálom, hogy Brazzo (Hasan Salihamidzic) haverom így döntött.Természetesen nagyon szívesen játszottam volna egyszer a Bayernnél. Ez a világ egyik legnagyobb klubja és Manuel Neuer, valamint Toni Tapalovic kapusedző személyében két jó barátom is van itt. Barátaim egy életen át, részei a családomnak. Szívesen beleadtam volna velük mindent, de sajnos nem jött össze.”
Rakitic már nem fiatal, hiszen márciusban már 34 éves lesz, ennek következtében nem valószínű, hogy a Bayern csapatánál valaha is fog játszani, azonban azt nem zárta ki, hogy egykori klubjához, a másodosztályban szereplő Schalkéhoz visszatérjen.
“Az embernek nyitottnak kell lennie mindenre. Nem vicc. Miért is ne? Az ember soha nem zárhat ki semmit teljesen. Talán megkeresnek és meggyőznek, sosem lehet tudni” – nyilatkozta Rakitic.
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…