Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Az Európa-liga legjobb 16 közé jutásért rendezendő csütörtöki összecsapásai között a Lazio együttese az FC Porto vendége lesz a kettejük párharcának első mérkőzésén…
(Photo by Sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images)
A Lazio csapatának vezetőedzőjét, Maurizio Sarrit a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy tart-e az ellenfél, FC Porto tekintélyt parancsoló múltjától, lévén a portugál egylet korábban már megnyerte a BEK-et, a Bajnokok Ligáját, az UEFA-kupát és az Európa-ligát is:
“Egyáltalán nem érdekel az FC Porto jelentős európai múltja, ennyi erővel a Budapest Honvédtól is tarthatnék. Senkit nem érdekel, hogy mi történt a múltban, a jelen számít. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy nagyon erős csapattal fogunk találkozni, amely csupán háromszor kapott ki az idei szezonban, abból kétszer a Liverpooltól.”
Mindemellett a “sárkányok” edzőjének személye is pikáns lehet ebben a párharcban, hiszen Sérgio Conceição 1998 és 2000 között, valamint 2003-ban együttesen 103 mérkőzésen viselte az olasz csapat szerelését, napjainkban pedig a 47 éves trénert rendkívül ígéretes edzőként tartják számon.
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták