A torinói együttest 1975-1985-ig erősítette, melynek tagjaként rengeteg címet zsebelt be, emellett évekig meghatározó alakja volt az olasz válogatottnak is…
A kispesti csapat csak a másodosztályban sínylődik…
Fantasztikus formában az éllovas…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
A héten megkezdődött a Bajnokok Ligája mellett az Európa-liga egyenes kieséses szakasza is, a kora esti mérkőzéseken pedig szép számmal potyogtak a gólok.
(Photo by Bernd Thissen/picture alliance via Getty Images)
Európa-liga, legjobb 16 közé jutás
Az első játékrészben a skótok jobban játszottak, mint a németek, aminek meg is lett az eredménye, hiszen az utolsó negyedórában két gólt is sikerült berámolniuk a vendégeknek. Előbb James Tavernier értékesítette a Zagadou kezezése miatt megítélt büntetőt a 38. percben, majd három minutummal később Alfredo Morelos is betalált, így 2-0-ás Rangers vezetéssel mehettek szünetre a csapatok.
A második félidőben ott folytatta a Rangers ahol abbahagyta, a 49. percben Ryan Kent passzából John Lundstram megrúgta csapata harmadik gólját. Mindössze két perccel később Jude Bellingham szépíteni tudott az eredményen, így visszajött a meccsbe és a párharcba is a BVB. Viszont nem sokáig örülhettek a németek, mert Zagadou öngóljának köszönhetően ismét három gól volt a vendégek előnye. A találkozó hátralévő részében a Dortmund erőlködött és végül sikerült is szépíteni Raphael Guerreiro révén az eredményen, amivel ismét visszajött a párharcba a német együttes. A találkozó hajrájában pedig már újabb gól nem esett, így meglepetésre a Rangers 4-2-es győzelmet aratott a Signal Iduna Parkban.
Borussia Dortmund – Rangers 2-4 (0-2)
Játékvezető: C. Turpin (francia), Helyszín: Signal Iduna Park (Dortmund)
Gólszerzők: J. Bellingham (51.), R. Guerreiro (82.) ill. J. Tavernier (38. – büntetőből), A. Morelos (41.), J. Lundstram (49.), Zagadou (54. – öngól)
A mérkőzés videós összefoglalója
A második játékrész már kevésbé sikerült eseménydúsra, egyetlen kaput eltaláló lövés sem volt, így már az első 45 percben kialakult a 3-2-es Real Betis siker a Zenit otthonában.
Zenit – Betis 2-3 (2-3)
Játékvezető: B. Bastien (francia), Helyszín: Gazprom Aréna (Szentpétervár)
Gólszerzők: A. Dzyuba (25.), Malcom (28.) ill. G. Rodriguez (8.), Willian José (18.), Guardado (41.)
A mérkőzés videós összefoglalója
Sheriff Tiraspol – Braga 2-0 (1-0)
Játékvezető: D. Makkiele (holland), Helyszín: Sheriff Stadion (Tiraspol)
Gólszerzők: S. Thill (43. – büntetőből), A. Traoré (83.)
A torinói együttest 1975-1985-ig erősítette, melynek tagjaként rengeteg címet zsebelt be, emellett évekig meghatározó alakja volt az olasz válogatottnak is…
A kispesti csapat csak a másodosztályban sínylődik…
Fantasztikus formában az éllovas…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”