Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a sereghajtó otthonában bukott pontokat az AC Milan – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 26. fordulójának szombati játéknapján a listavezető AC Milan a sereghajtó Salernitana otthonába látogatott, míg az AS Roma a Veronát látta vendégül.

(Photo by Gabriele Maricchiolo/NurPhoto via Getty Images)

A vendégek számára kezdődött jobban a mérkőzés, ugyanis az 5. percben már vezetéshez is jutottak a cseh középpályás, Antonin Barak révén (0-1). Kereken negyedórával később pedig kettőre növelte előnyét a Verona, Caprari átadásából Tameze tudott betalálni (0-2). Az első játékrészében ez a két kaput eltaláló lövése volt a vendégeknek, míg az AS Roma csak egyszer próbálkozott, így 2-0-ás hátrányban fordultak Mourinhóék.

A második félidőben sem volt rengeteg helyzet, ezúttal a római alakulat sáfárkodott jobban a helyzeteivel, két kaput eltaláló lövésből két gólt sikerült szerezniük. A 65. percben Volpatónak sikerült szépíteni, a 18 éves középpályás egy kipattanóból hozta vissza a Roma reményeit (1-2). A Farkasok végül addig küzdöttek, míg meglett az egyenlítő találat is, ezt is egy ifjú szerezte, a 19 éves Edoardo Bove állította be a 2-2-es végeredményt, amely igazán egyik csapatnak sem jó.

AS Roma – Verona 2-2 (0-2)
Játékvezető: L. Pairetto, Helyszín: Stadio Olimpico (Róma)
Gólszerzők: C. Volpato (65.), E. Bove (84.) ill. A. Barak (5.), A. Tameze (20.)

A mérkőzés videós összefoglalója

Az első játékrész teljesen kiegyenlített volt nagy meglepetésre, ugyanakkor a salernói alakulat foggal-körömmel küzd a bennmaradásért, ez teljesen érthető, ezért egyik csapatnak sincs egyszerű dolga ellenük. A vezetést így is megszerezték már az 5. percben a milánóiak, a brazil Junior Messias tudott eredményes lenni Theo Hernández passzából (0-1). A Salernitana azonban egyenlíteni tudott még a szünet előtt az olasz csatár, Federico Bonazzoli által (1-1). A pihenőre így igazságos 1-1-es döntetlennel mehettek a csapatok.

A második félidő is hasonlóképpen alakult, mint az első, azaz 1-1 gólt szereztek a csapatok. A találkozó izgalmas volt, akadtak itt is ott is lehetőségek, a vezetést a Salernitana szerezte meg a 72. percben egy jobb oldalon felépített támadásból, amelynek a végén Djuric tudott a milánóiak kapujába bólintani (2-1). Alig öt minutummal később Rebic tud kiegyenlíteni egy kiváló távoli lövéssel, amellyel a horvát állította be a 2-2-es végeredményt. Így a Milan értékes pontokat veszített, míg a Salernitana értékes egy pontot szerzett, de még így is sereghajtók.

Salernitana – AC Milan 2-2 (1-1)
Játékvezető: M. Fabbri, Helyszín: Stadio Arechi (Salerno)
Gólszerzők: F. Bonazzoli (29.), M. Djuric (72.) ill. J. Messias (5.), A. Rebic (77.)

A mérkőzés videós összefoglalója

A 26. forduló teljes menetrendje
Péntek
Juventus – Torino 1-1

Szombat
Sampdoria – Empoli 2-0
AS Roma – Verona 2-2
Salernitana – AC Milan 2-2

Vasárnap
12:30 Fiorentina – Atalanta (Tv: Sport 2)
15:00 Venezia – Genoa (Tv: Sport 2)
18:00 Inter – Sassuolo (Tv: Sport 2)
20:45 Lazio – Udinese (Tv: Sport 2)

Hétfő
19:00 Cagliari – Napoli
21:00 Bologna – Spezia