Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Szenzációs fogást jelentett be az MLS-ben szereplő Montreal csapata, amely megszerezte a bajnokság korábbi emblematikus figurájává váló gólgyárost…
(Photo by Christopher Morris – Corbis/Corbis via Getty Images)
Az MLS-ben szereplő Montreal csapata a pénteki napon bejelentette, hogy egyéves szerződést kötött a veterán Kei Kamarával, aki így a kanadai gárda színeiben visszatérhet az általa imádott bajnokság vérkeringésébe. A megállapodás opcionálisan újabb egy évvel meghosszabbítható lesz.
A 37 éves Sierra Leonei támadó korábban 15 szezont húzott le a ligában és összesen 359 alapszakasz-mérkőzésen szerepelt, melyből 299-et kezdőként töltött a pályán. Ez idő alatt Kamara az MLS történetének valaha volt ötödik legeredményesebb góllövője lett a maga 130 találatával, és egyike azon tíz játékosnak, aki a bajnokságban legalább száz gólig eljutottak.
Kamara eddigi karrierje során a Columbus Crew (2006-2007 és 2015-2016), a San Jose Earthquakes (2008), a Houston Dynamo (2008-2009), a Sporting Kansas City (2009-2013), a New England Revolution (2016-2017), a Vancouver Whitecaps (2018), a Colorado Rapids (2019-2020) és a Minnesota United (2020) alkalmazásában szerepelt a ligában. Legszebb éveit alighanem a KC alkalmazásában töltötte, mellyel 2012-ben megnyerték a US Open Cupot és két alkalommal lettek az alapszakasz bajnokai a Keleti Konferenciában. Emellett 2015-ben a Crew játékosaként a liga társgólkirálya lett, és tagja volt az év csapatának is.
Pályafutása során a Norwich City és a Middlesbrough alkalmazásában Európában is kipróbálta magát, míg legutóbb a finn HIFK Helsinki játékosa volt.
Le Club fait l’acquisition de l’attaquant Kei Kamara >>> https://t.co/JhWaDsbwry
The Club signs forward Kei Kamara >>> https://t.co/nerekKmaxJ#CFMTL pic.twitter.com/7RHMEwqs82
— CF Montréal (@cfmontreal) February 18, 2022
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták