Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
A legutóbbi mérkőzését elveszítő Paris Saint-Germain nyári sztárigazolását egyre több és több kritika éri várakozáson aluli teljesítménye miatt…
(Photo by Gustavo Pagano/Getty Images)
Lionel Messi egyelőre korántsem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket a Paris Saint-Germain csapatában, de argentin honfitársa, a Sevillában futballozó Alejandro “Papu” Gómez kiállt mellette:
“Túlságosan kritikusan bánnak Lionel Messivel, ami abból a szempontból érthető, hogy az évek során magasra tette a lécet. Hajlamosak azonban elfelejteni, hogy húsz év után egyik napról a másikra váltott klubot. Új környezet, új éghajlat, új ország, új csapat, más nyelv, minden beilleszkedéshez időre van szükség, még neki is. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét a legjobb formájában láthatjuk majd őt játszani a PSG-ben is.”
A sérülésekkel és formahanyatlással is bajlódó 34 éves argentin klasszis a Bajnokok Ligája idei kiírásában hat mérkőzésen öt gólt szerzett, míg a francia bajnokságban 15 találkozón kétszer volt eredményes új klubja színeiben nyolc gólpassz mellett.
A Sevilla rutinos szélső emellett arról is beszélt, hogy az argentin válogatott egyértelműen a vb-favoritok közé tartozik: “hazudnék ha azt mondanám, hogy nem. A Copa América nagyon sokat jelentett számunkra, és úgy gondolom, hogy az európai élcsapatok ellen is meg tudjuk állni a helyünket. Nyilván más focit játszanak, mint a dél-amerikai válogatottak, de a legtöbbünk Európában játszik és hétről hétre ellenük szerepel. Nincs okunk félni senkitől, már csak a történelem és a jelen szempontjából is azon csapatok közé tartozunk, akik esélyesek lehetnek a végső győzelemre”.
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását