Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A Puskás Akadémia és a Debreceni VSC összecsapásával vette kezdetét a labdarúgó NB I 21. fordulójának vasárnapi játéknapja.
Egy ígéretes Puskás Akadémia helyzettel indult a találkozó, miután Skribek az ötös vonalán fejelhetett, de a kísérlete jócskán elkerülte a kaput. A Loki viszont nem hibázta el az első nagy lehetőségét. A 17. percben Dorian Babunszki elé került a játékszer, aki a 16-oson belül kicselezte védőjét, majd védhetetlenül a hálóba zúdította a játékszert, 0-1! A bekapott gólt követően próbált fölénybe kerülni Hornyák Zsolt együttese, de nem tudták feltörni a debreceniek védelmét, akik veszélyes kontrákra rendezkedtek be.
A második játékrészben sem változott jelentősen a játék képe. A Puskás első komoly lehetősége a 68. percben alakult ki, amikor Stronati öt méterről a léc fölé fejelt. Nem sokkal később ezt a kihagyott helyzetet is megbüntette a Debrecen. A 69. minutumban Baráth beadására Dorian Babunszki érkezett, és becsúszva a kapuba továbbította a labdát, 0-2! A 78. percben végleg lezárhatta volna a mérkőzést a Loki, de Dzsudzsák beadását követően Tischler nem tudott közvetlen közelről a kapuba találni. A véghajrára fordulva majdnem szépítettek a hazaiak, de Szolnoki fejese a kapufát találta el, majd a kapu felé hulló labdát az egyik védő a gólvonalról kivágta. Újabb lehetőség már nem alakult ki, így a Debrecen két góllal jobbnak bizonyult a Puskás Akadémiánál. A Loki így egy rendkívül fontos sikert ért el, hiszen ezzel a 3 ponttal a Gyirmótot és a Honvédot is megelőzte a tabellán.
Puskás Akadémia – Debreceni VSC 0-2 (0-1)
Helyszín: Pancho Aréna Vezette: Pintér Cs.
Gólszerző: -ill. Babunski (18., 70.)
Sárga lapok: Joao Nunes (90+3.) ill. Poór (38.), Gróf (87.), Ugrai (87.)
Kiállítás: – ill. –
A 21. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Mezőkövesd 0-0 Honvéd
Szombat:
Kisvárda 3-3 Paks
Gyirmót 0-1 Zalaegerszeg
MTK 0-0 Ferencváros
Vasárnap:
Puskás Akadémia 0–2 Debreceni VSC
17:45 Mol Fehérvár – Újpest (Tv: M4 Sport)
A bajnokság aktuális állása:
A góllövőlista állása:
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…