Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
A Merkantil Bank Liga aktuális, 24. fordulójának záró mérkőzésén a Vasas hazai pályán nem bírt a Siófok együttesével.
Érdekes mérkőzést játszottak a felek, amelyen egy kis szerencsével a balatonpartiak komolyabban is megtréfálhatták volna az NB I-be vágyó riválisukat.
A Vasas nem játszott jól, bátrabbnak és veszélyesebbnek tűnt a látottak alapján a legalább az egy pontra rászolgáló Siófok.
Kuttor Attila együttese hiába veretlen a tavasszal, a négy bajnokin megszerzett 7 pontjára, de leginkább a pályán mutatott játékára nem lehet büszke.
Az ‘angyalföldiek’ hátránya ráadásul öt pontra nőtt az éllovas Diósgyőr mögött; nem is beszélve arról, hogy az üldöző Szeged (2), vagy Kecskemét (3) is már csupán egy mérkőzésnyire van a piros-kékektől.
Vasas – Siófok 0-0
Ajka – Pécs 1-0
Csákvár – Kecskemét 2-1
Diósgyőr – Szolnok 3-2
Haladás – III. Kerület 0-1
Budaörs – Nyíregyháza 0-0
Dorog – Budafok 0-2
Soroksár – Győri ETO 2-2
Szentlőrinc – Békéscsaba 2-1
Tiszakécske – Szeged-Csanád GA 0-4
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását