Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért Európába Simeone korábbi segítője – HIVATALOS

Legutóbbi balul sikerült edzői kalandját követően ismét vezetőedzőként kap szerepet Diego Simeone korábbi állandó szárnysegédje…

 

A görög élvonalban szereplő Arisz Szaloniki együttese bejelentette, hogy Germán Burgos lett a csapat újdonsült vezetőedzője.

Az 52 esztendős szakember közel egy évtizeden át dolgozott az Atlético Madrid kispadján Diego Simeone asszisztenseként a “matracosoknál”. Burgos korábban az olasz Catania és az argentin Racing Club együttesénél is “Cholo” hűséges segédje volt, majd kilenc év után a 2019-2020-as szezon végén távozott az Atléticótól, mert vezetőedzőként szerette volna kipróbálni magát a továbbiakban. Tavaly márciusban nevezték ki őt a Newell’s Old Boys élére, a szezon közben vette át a csapat irányítását, 15 mérkőzésből azonban csak négyet tudtak vele megnyerni hat döntetlen és öt vereség mellett, így alig három hónap után megköszönték a munkáját. Ezt követően bő fél éve munkanélküli volt, s rápihent a következő lehetőségre.

Az “El Mono”, azaz “majom” becenévre hallgató tréner aktív korában 2001 és 2004 között az Atlético kapusa volt, hazájában a Ferro Carril Oeste és a River Plate hálóját védte.