Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Az olasz sajtóban már jó ideje találgatják az Inter gyengébb formában lévő támadójának sorsát, ezúttal pedig már egy konkrét érdeklődőt is bedobtak vele kapcsolatban…
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
A Calciomercato információi szerint a Liverpool csapata szívesen látná soraiban az Inter együttesétől Lautaro Martínezt a támadó szekció megfiatalítása érdekében.
A 24 éves argentin csatár múlt októberben hosszabbította meg 2026-ig a szerződést a milánói csapatnál, ám gyakorlatilag a szerződés aláírása óta jelentős megrekedt a góllövés terén, így a helyi sajtó egyre több kritikával illeti. Martínez a negyedik idényét tölti a Nerazzurri alkalmazásában, s amíg a bemutatkozó idényben hat találatot jegyzett, a 2019-2020-as idényben 14-szer talált be a bajnokságban, a legutóbbi bajnoki idényt pedig már 17 egységgel fejezte be. Ugyanakkor az aktuális szezonban hiába jár 11 találatnál, a Serie A-ban több mint két hónapja, december 17. óta gólképtelen volt.
Martínez az elmúlt bő három év alatt minden sorozatot figyelembe véve 165 találkozó leforgása alatt 61 gólt szerzett a milánói egylet dresszében. Ezt megelőzően az első felnőtt csapatában, az argentin Racing Club színeiben tevékenykedett.
Mindemellett 2018-as debütálása óta 37 mérkőzésen 19 gólt szerzett az argentin válogatottban, és tagja volt a múlt nyáron 28 év után újra Copa América-győztes Albiceleste keretének.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…