Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Az FC Barcelona trénere megtartotta ilyenkor szokásos, meccs előtti sajtótájékoztatóját csapata Napoli elleni idegenbeli El-visszavágója előtt.
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
Mint ismert, a két csapat első meccsén a nagy Barca-fölény ellenére 1-1-es döntetlenre végeztek a felek, akik csütörtök este Nápolyban dönthetik el a továbbjutás kérdését. A katalánok trénere, Xavi szerint egy dolog biztos, magas színvonalú találkozót játszanak majd.
“Az Európa-ligában találkozik a két csapat, de biztosíthatok mindenkit arról, hogy a Napoli BL-szintű csapat! Egészen biztos vagyok benne, hogy komoly találkozó vár mindkét félre, amelynek középpontjába a labda birtoklása állhat.” – kezdte gondolatmenetét Xavi.
“Egy újabb teszt ár ránk, ahol igazolhatjuk, hogy versenyképes csapatunk van Európában. Az utóbbi időben a Barca veszített jó híréből, most azon dolgozunk, hogy ezt helyreállítsuk. Úgy gondolom jó úton járunk, bár az eredményeink valóban vegyesek. úgy is mondhatnám, hogy 5-á5 tükrözik a teljesítményünknek. Szeretném ha mindig jól játszanánk, jó játékkal nyernénk meccseket. Utóbbi azért nem mindig sikerült, a jó játékunk ellenére sem.” – folytatta a katalánok trénere, rámutatva a szerinte a sikerhez vezető út egyik pillérére is.
“A La Masián zajló akadémiai munka most is és a jövőben is meghatározó lesz a klub szempontjából. Akkor voltunk igazán sikeresek, amikor sok játékosunk jött az első csapatba az akadémiáról! Gavi, Nico (González) vagy Araujo ezt a vonalat képviseli, és már most fontos szerepet töltenek be a csapatban. Számomra egyértelmű, hogy 17-18 éves játékosok igen is képesek lehetnek a különbséget jelenteni!” – így Xavi, majd visszakanyarodott ahhoz, hogy mit is vár a csütörtök esti meccstől.
“Háborúra kell készülnünk, egy fizikálisan nagyon erős Napoli ellen, ráadásul idegenben. Ragaszkodnunk kell a saját elképzeléseinkhez, a saját futballunkhoz. Ez a meccs egy újabb döntővel ér fel a számunkra. Ha azon a szinten játszunk, amelyen az utóbbi időszakban, akkor optimisták lehetünk. Nagyon csalódottak lennénk, ha kiesnénk!” – összegzett a Barca mestere.
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt