Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
A belga klasszis visszakerülhet sikereinek legfőbb helyszínére, a Stamford Bridge-re, ahol talán újra a régi formáját mutatná.
(Photo by Quality Sport Images/Getty Images)
A Chelsea és a Real Madrid között folynak a tárgyalások Eden Hazardnak egy esetleges kölcsönadásról, írja a spanyol Marca. A belga labdarúgóra a hírek szerint nem kötelező vételi opciót is köthetnek a felek, legalábbis a Habfehérek amiatt szeretnék, mert 2024-ben lejár a szerződése támadónak, így jövőre már kevesebbet kaphatnának érte, ha túladnak rajta.
Hazard madridi túrája eddig nagyon gyengére sikerült annak tudatában, ahogy a londoni csapatnál brillírozott, így érthető, hogy a Királyiak szurkolói egyáltalán nincsenek megelégedve vele. A 31 éves szélső 2012 és 2019 között erősítette a Chelsea-t és az együttes legjobbjaként emlegették, ezért is igazolta le őt a Real Madrid, ahol azonban csak árnyéka önmagának.
A 116-szoros belga válogatott labdarúgóért a spanyolok 115 millió eurót fizettek az angoloknak, ennek következtében nagy volt vele szemben az elvárás. Hazard a madridiak színeiben mindössze 65 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, és ezeken csak 6 gólt tudott szerezni.
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!