Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Mint ismert, a csereként beszálló Anthony Elanga góljával egyenlített a Manchester United az Atlético Madrid ellen, stílusosan egy történelmi találattal.
(Photo by Burak Akbulut/Anadolu Agency via Getty Images)
A svéd tehetség gólja ugyanis egyrészt az első volt amit szerzett az elitsorozatban, msárészt Elanga rögtön az MU történetének legfiatalabb gólszerzője lett a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában; tette mindezt 19 évesen és 302 naposan, amivel a valaha volt legfiatalabb svéd gólszerző is immáron ő a BL-ben!
Érdekesség még, hogy Elanga azok után, hogy pályára lépett, első labdaérintéséből talált a kapuba, annak a Bruno Fernandesnek az előkészítéséből, aki angol csapat futballistájaként zsinórban hatodik találkozóján adott gólpasszt egy aktuális BL-szezonban, amivel átadta a múltnak David Beckham (1998-ban) korábbi 5 mérkőzéses csúcsát!
Az ominózus Elanga-gól:
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…