Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
A Rókák trénere, Brendan Rogers elárulta, hogy ezidáig egyetlen ajánlat sem futott be remek képességű támadó középpályásáért…
(Photo by Joe Prior/Visionhaus via Getty Images)
A Leicester City Észak-ír vezetőedzője tiszta vizet öntött a pohárba a játékosa körül keringő pletykákra, és kijelentette, hogy eddig egyetlen konkrét ajánlat sem érkezett James Maddisonért, így azok csak pletykák.
“Tavaly nyáron és idén is több dolog is keringett James körül, azonban ezek mind csak pletykák és papírra vetett hazug szavak, mert soha nem érkezett érte ajánlat, és még csak komoly érdeklődés sem volt iránta” – zárta rövidre az angol játékossal kapcsolatos átigazolási híreket Brendan Rogers.
A 25 éves középpályással kapcsolatban többször szóba hozták az Arsenalt az elmúlt nyár folyamán, és már több médiánál úgy írtak a transzferről, mint ami szinte borítékolható volt. Azonban mint kiderült, még csak hivatalos ajánlat sem érkezett Maddisonért.
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…