Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a Manchester United jó ideje távozással kacérkodó világbajnok középpályásának sorsa hamarosan végleg eldőlhet…
(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)
A La Gazzetta dello Sport aktuális beszámolói értelmében a Juventus együttese vissza akarja szerezni korábbi játékosát, a Manchester United-től való nyári távozása esetében szabadon igazolhatóvá váló Paul Pogbát. A torinóiak a tervek szerint hároméves szerződést, és évente 7.5 millió eurós gázsit kínálnának a világbajnok középpályás részére.
A 28 éves francia középpályás annak idején, 2016 nyarán mintegy 105 millió euró ellenében intett búcsút a Juventusnak a MU kegyeiért, ahol azonban az eddig eltelt időszakban hosszabb távon képtelen volt beváltani a hozzáfűzött reményeket. Pogba viszonya egyre inkább megromlott a klub vezetésével, és nagyon úgy tűnt, hogy már csak távozásának időpontja lehetett a kérdéses, azonban egyelőre még maradt a csapatnál, de továbbra is rendszeresen téma a klubváltása. Visszatérése óta valamivel több 200 mérkőzésen lépett pályára, de a rendszeresen sérülésekkel bajlódó középpályás az aktuális idényben mindössze 14 bajnokin szerepelhetett.
Nyílt titok, hogy Pogba megszerzése iránt a Real Madrid, a Juventus és a Paris Saint-Germain is jó ideje megalapozott érdeklődést mutat.
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt