Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: hátrányból felállva tarolt a Real Madrid – VIDEÓVAL

A listavezető Real Madrid a mai nap spanyol rangadóján a Real Sociedadot fogadta. A „Királyiak” nagy lehetőséget kaptak a tabellán való megugrásra, lévén az elsődleges üldözőnek számító Sevilla bakizott az Alavés ellen.

La Liga – 27. forduló
Azonban a mindig veszélyes Sociedad elleni derbi sosem lefutott a Real Madrid számára sem. A baszkok már többször is borsot törtek a fővárosiak orra alá. Igaz, mind a forma, mind az őszi eredmény hazai sikert jósolt ma éjszakára. A decemberi „odavágón” Real Madrid siker született San Sebastianban, többek között a kivételesen remeklő Luka Jovic-nak is köszönhetően. A sokat kritizált szerb támadó egy-egy góllal és gólpasszal vette ki a részét akkor a sikerből.
Ma azonban nehezen lehetett volna kiemelni bárkit is a Realból, amely elsősorban igazi hatékony Ancelotti-gépezetként alkotott nagyot, és mint egységes csapat söpörte be a három pontot hazai pályán. Bár szokás szerint kiemelendő Karim Benzema fontos és lelkes odaadása, aki lassan valóban legalább olyan éltető eleme lesz a klubnak, mint korábban Cristiano Ronaldo volt.
A Sociedad nem érdemelt ma pontot, lévén sem a labdatartásban, sem a veszélyes kontrákban nem jeleskedett. Ugyan a vezetést még a vendégek szerezték meg, ám már a szünetre madridi előnnyel vonultak a csapatok. A találkozó hajrájában pedig csak végképp bebiztosításra került a tökéletesen jogos „Királyi” siker.

Real Madrid – Real Sociedad 4-1 (2-1)
Helyszín: Santiago Bernabéu (Madrid); Vezette: Jesus Gil Manzano
Real Madrid: Courtois – Mendy, Alaba, Éder Militao, Carvajal – Modric, Casemiro, Camavinga – Vinícius Junior, Benzema, Rodrygo.
Real Sociedad: Remiro – Munoz, Elustondo, Le Normand, Zaldúa – Merino, Zubimendi, David Silva – Oyarzabal, Isak, Portu.
Gólszerző: Camavinga (40.), Modric (43.), Benzema (76.), Asensio (79.), ill. Oyarzabal (10.)
Sárgalap: – ill. Zladua (58.), Merino (81.)

A meccs összefoglalója:

A forduló menetrendje:

Péntek:
Alaves – Sevilla 0-0

Szombat:
Osasuna – Villarreal 1-0
Espanyol – Getafe 2-0
Valencia – Granada 3-1
Real Madrid – Real Sociedad 4-1

Vasárnap:
14:00: Cadiz – Rayo Vallecano (tv: Spíler2)
16:15: Elche – Barcelona(tv: Spíler2)
18:30: Celta Vigo – Mallorca (tv: Spíler2)
21:00: Betis – Atletico Madrid (tv: Spíler2)

Hétfő:
21:00: Athletic Bilbao – Levante (tv: Spíler2)

A bajnokság állása:

A góllövőlista élmezőnye: