A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Fontos győzelmet aratott idegenben a mostanában csak bukdácsoló, nyolcadik helyen tanyázó AS Monaco.
(Photo by Rico Brouwer/Soccrates/Getty Images)
A nap legnagyobb francia rangadója borította a papírformát, hiszen a dobogós Marseille hazai pályán bukott a gyengélkedő AS Monaco ellen.
Az első játékrész szinte megmozdulásokat sem tartogatott a kapu előtt, míg második félidőben azonban megtört a jég, és Volland tudott a hazaiak védelme mögé kerülni, majd egy hatalmas lövőcselt követően találta telibe a kapufát, amely kipattanva Gelson Martins elé került, aki már nem habozott és értékesítette az ölébe hullott ziccerét.
Martins gólját ezt követően percekig vizsgálta a bírói kar a VAR segítségével, majd a hazai közönség nagy bánatára a találatot érvényesnek ítélték.
Mint később kiderült, Martins találata volt a meccslabda, így a Marseille a dobogó harmadik fokán ragadt, míg a Monaco elkezdhet felzárkózni a tabella nyolcadik helyéről.
Marseille – Monaco 0-1 (0-0)
Gólszerzők: ill. Martins (59.)
Kiállítás: – ill. –
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen