Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NBI: Zivzivadze ismét betalált, Debrecenben győzött az Újpest!

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 24. fordulójában a Debreceni VSC az Újpestet látta vendégül Nagyeredei Stadionban…

A mérkőzés gyakorlatilag első helyzetéből gól is született, amit az Újpest javára írhattunk fel. Az 5. percben Croizet csapta be védőjét, majd középre játszotta a labdát, amit Budu Zivzivadze közelről a felsőbe lőtt. A 18. minutumban láthattunk először debreceni lehetőséget, a két Babunski összjátéka után Dorian lőtt kapura, ami jó néhány méterrel elsuhant a bal kapufa mellett. A 31. percben Croizet játszotta meg ismét egy gyönyörű mozdulat után Zivzivadzét, a grúz csatár ezúttal jócskán a léc fölé helyezett. Még az első félidő hosszabbításában növelni tudta előnyét Kruscic legénysége. Antonov szabadrúgásból vette be Gróf Dávid hálóját, a Debrecen kapusa elkapta az irányt, viszont a védésre esélye sem volt. 

A fordulást követően ismét az Újpest veszélyeztetett először, az 51. percben Zivzivadze egy nagyon pimasz csellel járt túl Deslandes eszén, majd a kapu elé passzolt, az ott levő társak viszont nem tudták kihasználni a lehetőséget. Az 56. minutumban Baráth Péter eresztett meg egy távoli löketet, amit Banai Dávid hárított. A 65. percben szépített a Debrecen, Dzsudzsák Balázs a VAR segítségével megítélt tizenegyest magabiztosan lőtte a kapuba. Kényszerű cserét kellett végre hajtani az Újpestnek a 69. minutumban. Marten Kuusk helyére Kastrati szállt be, az észt védőt hordágyon vitték le. A 82. percben közel járt ahhoz a vendég gárda, hogy újra kétgólosra növelje előnyét, viszont Croizet lövését védte Gróf Dávid. A 84. minutumban hatalmas ziccert dolgozott ki a Loki, ám Marko Nikolic óriási lehetőség közepette jócskán a kapu fölé lőtt. A második játékrészben sokat javult a Debrecen, de a pontszerzés sem sikerült végül Joan Carrillo csapatának, az Újpest tehát győzelmet ünnepelhetett. 

Debreceni VSC – Újpest 1-2 (0-2)
Helyszín
: Nagyeredei Stadion (Debrecen); Vezette: Bogár Gergő
Gólszerzők: Dzsudzsák (65. – büntetőből) ill. Zivzivadze (5.), Antonov (45+3.)
Kiállítás: – ill. –

Debreceni VSC: Gróf – Kusnyír, Nikolic (Rácz 89.), Deslandes, Ferenczi – Baráth, Da. Babunski – Bódi, Dzsudzsák, Bévárdi (Soltész 62.) – Do. Babunski. Vezetőedző: Joan Carrillo

Újpest: Banai – Pauljevic, Csongvai, Kuusk (Kastrati 69.), Antonov – Onovo – Croizet, Boumal (Bjelos 69.), Mitrovic (Mack 90.), Beridze (Simon 79.) – Zivzivadze. Vezetőedző: Milos Kruscic

Az OTP Bank Liga 24. fordulójának korábbi végeredményei és további programja:

Péntek:

Puskás Akadémia – Paksi FC 2-0

Szombat

Debreceni VSC – Újpest 1-2
Mezőkövesd – Zalaegerszeg (17:00, M4 Sport)

MTK Budapest – Budapest Honvéd (19:30, M4 Sport)

Vasárnap:

Kisvárda – Gyirmót (14:30, M4 Sport)
Mol Fehérvár FC – Ferencvárosi TC  (17:00, M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: