Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokságon belülről igazolna tehetséges balhátvédet az AC Milan! – sajtóhír

A Rossoneri technikai igazgatója, Paolo Maldini hatalmas potenciált lát a bajnoki rivális játékosában, így megpróbálnák szerződtetni őt.

(Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images)

Az AC Milan a Bologna védőjét, Aaron Hickeyt szeretné leigazolni olasz sajtóinformációk szerint. A mindössze 19 esztendős balhátvédet, aki baloldali középpályásként is megállja a helyét, Paolo Maldini maga szemelte ki, mivel úgy gondolja, hogy hatalmas jövő előtt áll az ifjú labdarúgó.

A Piros-kékek 2020 szeptemberében szerződtették a skót játékost a Hearts alakulatától 1,7 millió euróért, most viszont a mértékadó transfermarkt.com 15 millió euróra taksálja az árát, így nagy fogásnak mondható a Bologna részéről Hickey.

A Rossobulunál az első évében mindössze 12 tétmérkőzésen léphetett pályára, mert sérüléssel, valamint betegséggel is bajlódott, ennek következtében a szezon nagy részét kénytelen volt kihagyni. A jelenleg futó idényben a Serie A-ban minden találkozón pályára lépett amikor bevethető volt, így összesen 26 mérkőzésen kapott esélyt a bizonyításra, amelyeken 1 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.