Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
A korábbi olasz válogatott labdarúgó, Antonio Cassano már többször tett arról tanúbizonyságot, hogy egyáltalán nem rajongója Cristiano Ronaldónak, ezt pedig a minap ismét megerősítette, igaz, most legalább gratulált is neki.
(Photo by Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)
Antoni Cassano korábban már nyíltan elmondta a véleményét Cristiano Ronaldóról, akit egyáltalán nem tart a világ egyik legjobb játékosának, sőt, szerinte a top 5-ben sincs benne.
A portugál a Tottenham elleni mesterhármasával elérte a 807 gólt a pályafutása alatt, amivel megelőzte Josef Bicant és a világ legeredményesebb játékosa lett.
Ezt a rekordot természetesen nem tudta szó nélkül hagyni Cassano sem, aki bár gratulált Ronaldónak az elért eredményéhez, továbbra sem gondolja, hogy ő lenne a világ egyik legjobb játékosa.
“Emelem kalapom a 807 gólja előtt, de Cristiano Ronaldo továbbra sincs a világ legjobb játékosai között. Ő csak olyan, mint Inzaghi vagy Trezeguet, akik mindketten remek játékosok voltak, de legyünk őszinték, a futballt nem így játszák, ahogy ők. Ronaldo remek góllövő? Igen. Erős csatár? Igen. Címeket is nyert? Igen. Mindez remek, de nem ezek határoznak meg egy játékost. Iniesta nem lőtt 60 gólt és Zidane sem érte el a 100-at, de mégis ők azok a zsenik, akik futballtörténelmet írtak “
– nyialatkozta Cassano a Twitchen a Bobo TV-nek.
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját