Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
Az FC Barcelona hivatalos csatornájának nyilatkozott a minap a gárda egyik legnagyobb értéke, Pedri. A spanyol válogatott középpályás érzelmes interjúban mesélt hőseiről és kedvenceiről, akik nagyban meghatározták nemcsak eddigi rövid pályafutását, de még az életére is hatással voltak.
(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)
Pedri még 2019-ben érkezett a Las Palmas-tól, és tizenkilenc évesen kirobbanthatatlan ikonnak számít már most is a csapatból. A Barca látványosan úgy kalkulál, hogy a középpálya még hosszú évekig a tízszeres válogatott játékos köré fog épülni.
A Tenerifén született tehetség saját elmondása szerint Andrés Iniesta volt a kedvence:
„Ő a hősöm, ahogy már sokszor mondtam. Ő az, akit a legjobban csodáltam. Sok videóját megnéztem, és megtanultam tőle egy rakás dolgot.”.
Természetesen az edzőitől is sokat tanult:
„Mindenki sokat tanított nekem, Pepe Meltől, aki lehetőséget adott nekem, Xaviig, aki most sok önbizalmat ad nekem, és segít, mert az én posztomon játszott, és ez referenciapont számomra.”.
Pedri részletekbe is belement a Xavihoz fűződő kapcsolatáról:
„Ezek az első hónapok fantasztikusak voltak, szerintem ő is úgy látja a futballt, mint mi. Tetszik ez a kombináció, de úgy gondolom, hogy minden játékosnak össze kell kovácsolnia a karrierjét, úgy kell fogadnia, ahogy jön, és olyannak kell lennie, amilyennek lennie kell.”.
Az ifjú karmester még a visszatérő Dani Alves-t is megünnepelte:
„Dani rengeteg tapasztalatot hoz nekünk, és úgy gondolom, hogy rendkívül fontos lesz a pályán és azon kívül is. Jó a kapcsolatunk, és mindkettőnknek van Kanári-szigeteki kapcsolódása, hiszen a felesége onnan származik. Van egy fotóm is arról, mikor gyerekkoromban aláírt nekem egy mezt, és a minap meg is mutattam neki. Segít, tanácsokat ad.”
– nosztalgiázott, a Barca tizenhatosa.
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”