Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Magyar idő szerint pénteken hajnalban (03:00-kor) rendezik a Mexikó – USA vb-selejtezőt. A két ősi rivális találkozóját ezúttal is hatalmas várakozás előzi meg, a CONCACAF-zóna selejtezőinek véghajrájában (…)
(Photo by Hector Vivas/Getty Images)
Az észak -és közép-amerikai selejtezőkből már csupán három meccs van hátra, ám mindkét válogatott 4 pontos hátrányból követi a 25 egységgel vezető Kanadát.
A legutóbbi három találkozójuk alkalmával rendre diadalmaskodó amerikaiak egy, a selejtezősorozat eddigi alakulása alapján a legjobb formájától messze lévő ‘El Tri’-hez látogatnak, ugyanakkor egy olyan stadionban játszanak majd, amelyet még nem hagytak el győztesen!
“Itt az ideje, hogy nyerni tudjunk az Azték-stadionban! Pontosan tudjuk, hogy mi várhat ránk, felkészülten várjuk a találkozót! Az ‘Azték’ egy különleges stadion, ahol nem könnyű jó eredményt elérni. A mexikói szurkolók félelmetes hangulatot tudnak varázsolni, nem is beszélve arról, hogy mennyire különleges a két ország rivalizálása a futballpályán.” – fogalmazott az amerikai válogatott játékosa, Paul Arriola, akinek szavaihoz csak annyit tennénk hozzá, hogy bármi is legyen a találkozó végkimenetele, egy biztos, a záró két kör előtt a vesztes még kellemetlen helyzetben is találhatja magát, amennyiben mondjuk a riválisok is (Panama, Costa Rica) begyűjtenék a három pontot.
Érdekesség, hogy a teljesség igényéhez hozzátartozik, hogy barátságos találkozókat (kettőt is) tudott nyerni az USA Mexikóvárosban, ugyanakkor, a hazaiak mérlege egészen imponáló a két csapat első, 1934-es meccse óta: 19 győzelem – 1 vereség – 2 döntetlen.
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…