Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Ugyan a Barcelonától elszenvedett 4-0-s vereség után még arról szólt a fáma, hogy nincs edzőkérdés a Real Madrid csapatánál, a spanyol sajtó szerint mégis sor kerülhet nyáron a váltásra a kispadon…
(Photo by David Ramos/Getty Images)
A Sport információi szerint a Real Madrid vezetősége nyitott arra, hogy a bajba jutott Chelsea csapatának menedzserét, Thomas Tuchelt nevezze ki a vezetőedzői posztra abban az esetben, ha az idény végeztével úgy döntenek, hogy nem folytatják a közös munkát Carlo Ancelottival.
A 62 éves olasz szakember múlt nyár óta irányítja ismét a madridi együttest, amely kezei alatt még a mostani, Barcelona elleni súlyos vereség ellenére is kilenc pont előnnyel vezeti a spanyol bajnokság (La Liga) aktuális kiírását, és a Paris Saint-Germain kiejtésével bejutott a nyolc közé a Bajnokok Ligájában is. A korábban többek közt a Juventus, az AC Milan és a Chelsea csapatait is irányító tréner 2013 és 2015 között már volt a Real mestere, ráadásul 2014-ben BL-t, Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert a csapattal.
Tuchel az elmúlt idény végén megnyerte a Bajnokok Ligáját a londoni “kékek” mestereként, továbbá elhódították az Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot, miközben 2021-ben döntőt játszottak az FA-kupában, 2022-ben pedig az Angol Ligakupában. A Chelsea nehéz anyagi helyzete miatt a szigetországi sajtó szerint a menedzser posztja is komoly veszélybe került, és a hírek szerint több klub is szívesen látná őt.
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!