Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
A hosszú hónapok óta nehéz anyagi helyzete révén csődeljárás alatt álló, szebb napokat is látott olasz klub úgy tűnik, hogy nem kerülheti el a végzetét…
A Tutto C beszámolói értelmében a Lega Pro elutasította a szicíliai bíróság “rendkívüli gazdasági hozzájárulás” kérését, így az olasz harmadosztályban (Serie C) szereplő Catania csapata továbbra is a visszasorolás szélén táncol.
A kizárás hivatalosan még nem történt meg, április 19-én jár le az újabb határidő, addig biztosan működhet az egyesület, hacsak a játékosok nem akarnak sztrájkolni és nem állnak ki a mérkőzésekre. A következő idényt viszont – jelen állás szerint – legfeljebb a Serie D-ben kezdhetik meg.
Az “elefántok” a 2006-os feljutásuktól kezdve több idényt is lehúztak a Serie A-ban, miközben a legjobb eredményük egy nyolcadik helyezés volt. Menet közben olyan játékosok erősítették a csapatot, mint az egy évtizedet náluk töltő Marco Biaganti, s szép lassan komoly argentin kontingens verődött össze a sziget keleti partján, amikor Alejandro „Papu” Gómez, Maxi López, Mariano Izco, Matías Silvestre, Gonzalo Bergessio, Pablo Ledesma, Cristian Llama, Nicolás Spolli, Lucas Castro vagy Mariano Andújar is a keret tagjai voltak.
2011-ben ráadásul Diego Simeone személyében egy rövid ideig még argentin szakvezetője is volt a csapatnak, természetesen Germán Burgos segédedzővel kiegészülve.
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…
Utol akarják érni a Manchester Cityt és az Arsenalt