Egy kapushibán ment el a győzelem…
A Kanári-szigetekről három ponttal térhetnek haza a katalánok…
Cunha intézte a Wolvesnak a győzelmet
A West Ham United góljára nem tudtak válaszolni
“Számomra a nyár az érzelmekről is szól majd…”
Már a törökök ellen pályára léphet…
A Holstein Kiel egyre nehezebb helyzetbe kerül…
Az utolsó előtti helyen álló Venezia sem lehet elégedett a döntetlennel…
Megszegte az előzetes utasítást…
Carlo Ancelotti, a Real Madrid edzője mesélt arról, hogy miért hagyta ott tavaly nyáron korábbi csapatát, az Evertont.
(Photo by Denis Doyle/Getty Images)
Carlo Ancelotti másfél szezont töltött az Evertonnál, de aztán tavaly nyáron hirtelen távozott a liverpooli klubtól a Real Madrid hívására. A királyi gárdának szüksége volt egy edzőre, miután Zinedine Zidane másodjára döntött úgy, hogy távozik a klubtól.
Ancelotti a legutóbbi interjújában arról beszélt, hogy a Real Madrid volt az egyetlen klub, akiért elhagyta volna az Evertont.
“Nagyon jól éreztem magam az Evertonnál”
– kezdte Ancelotti a Chelsea elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágója előtti sajtótájékoztatón.
“Aztán a Madrid hívott, és túl nehéz lett volna nemet mondanom. Ez volt az egyetlen csapat, aminek nem tudtam nemet mondani. Másnak tudtam volna nemet mondani.”
Miután irányította a Bayern Münchent és a Napolit is, Ancelotti 2019 decemberében érkezett az Evertonhoz, és egy 2024-ig szóló szerződést írt alá. Segített a liverpooli csapatnak elkerülni a kiesést abban a szezonban, majd a 10. helyen végeztek a tabellán. Az olasz szakember végül nem töltötte ki a kontraktusát, és 2021 júniusában már a Real Madrid edzője volt, ahol egy három éves szerződést írt alá. Ancelotti a Real Madriddal jelenleg 12 ponttal vezeti a spanyol bajnoki tabellát a Barcelona és a Sevilla előtt.
A Real Madrid kedden hazai pályán lép pályára a Chelsea ellen a BL-negyeddöntő visszavágóján, amit nagyon jó helyzetből, 3-1-es vezetéssel vár.
“Ha Madrid boldog lesz a szezon végére, azt hiszem, én is boldog leszek, ahogy most is vagyok”
– tette hozzá Ancelotti a jövőjére utalva.
Egy kapushibán ment el a győzelem…
A Kanári-szigetekről három ponttal térhetnek haza a katalánok…
Cunha intézte a Wolvesnak a győzelmet
A West Ham United góljára nem tudtak válaszolni
“Számomra a nyár az érzelmekről is szól majd…”
Már a törökök ellen pályára léphet…
A Holstein Kiel egyre nehezebb helyzetbe kerül…
Az utolsó előtti helyen álló Venezia sem lehet elégedett a döntetlennel…
Megszegte az előzetes utasítást…
Döntetlen született az alsóházi rangadón…
Korosztályos szinten a németek erősítette…
Óriási jövőt jósolnak neki…
“Teljesen össze vannak zavarodva, de tiszta fejjel térnek vissza…”
Hiába lőtte be, edzője azonnal lecserélte…
Neves spanyol szakembert nevezhetnek ki…
Kubatov Gábor csak a szurkolókkal volt elégedett…
Már az első félidőben eldőltek a lényegi kérdések!
Sorozatban negyedik sikerét jegyezte Julian Schuster csapata!
Az MTK 4 góljából 3-at is védők szereztek!
Érvényesítette a papírformát Szarvas Alexandra együttese…
Az elvesztett városi rangadó után telt be a pohár…
Most akkor mit mondott az angol középpályás?
Egyelőre nem tisztázódott, hogy új klubot fog-e keresni…
Nyáron a szerződése utolsó évébe lép!