Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
A Manchester United 1-0-s vereséget szenvedett az Everton otthonában az angol bajnokság (Premier League) elmúlt fordulójában, melyet követően a csapat legnagyobb klasszisa is mérges volt, ráadásul rendőrségi ügybe keveredett…
(Photo by Clive Brunskill/Getty Images)
A Manchester United portugál csillaga, Cristiano Ronaldo a szombat esti órákban elnézést kért a közösségi oldalán keresztül attól a fiatal szurkolótól, akinek kiütötte a kezéből a telefonját:
“Sohasem könnyű úrrá lennünk az érzelmeinken olyan nehéz pillanatokban, mint amilyen most ez is. Mindazonáltal, mindig tisztelettudónak és nyugodtnak kell lennünk, valamint példát kell mutatnunk minden fiatalnak, aki imádja ezt a csodás játékot. Szeretnék bocsánatot kérni a kirohanásomért, és ha lehetséges, a fair play és a sportszerűség jegyében szeretném meghívni a szurkolót egy mérkőzésre az Old Traffordra.”
Az érintett szurkoló édesanyja elárulta, hogy a kisfiú most először járt labdarúgó-mérkőzésen és mélyen megérintették a történtek, lévén hogy mindössze 14 éves és autista. Sarah Kelly véleménye szerint az, hogy a közösségi médiában Ronaldo kiírt pár sort, nem meríti ki a bocsánatkérés fogalmát:
“A bocsánatkérés, pontosabban a bocsánatkérés hiánya tovább fokozta a dühömet. Felháborítónak tartom a viselkedését. Azt híreszteli, hogy bocsánatot kért, közben pedig nem. Értem, hogy üzent a közösségi médiában, de sokkal etikusabb lett volna, ha a privát elérhetőségeinken keresztül keres fel bennünket, és kér tényleg bocsánatot a fiamtól, majd miután ezt megtette, arról írjon a közösségi oldalán.”
“Rengetegen hadonásztak ott a telefonjukkal. Jake azt mondta nekem, amikor Ronaldo levonult: “Anya, Ronaldo megsérült, levideózom.” Mondtam neki, rendben, semmi nagyot nem gondoltam bele. Még csak nem is nézett rá. Csak azt figyelte, hogy mit csinál a lábával, mert épp lehajolt, és csak akkor eszmélt rá, mi történt, amikor a telefon a földre került. A kisfiam sokkot kapott, nagyon meglepődött az eseten. Ronaldo tudta, hogy gyerekek vannak ott, kifelé menet a meccs előtt még le is pacsizott velük. Visszafelé már teljesen más volt a helyzet, mert vesztettek. Erről szól a sport, nem lehet mindig nyerni. Ha valaki ezt az utcán csinálta volna, őrizetbe vették volna és kihallgatták volna. Ő maga is apa, és biztos vagyok benne, ha hétköznapi ember lenne, aki szombat délután kiviszi a fiát egy meccsre, és ez történik, akkor ő is eléggé ideges és feldúlt lenne” – tette hozzá az érintett kisfiú édesanyja.
A Merseyside-i rendőrség megerősítette, hogy mindkét klubbal felvette a kapcsolatot a történtek miatt, mivel a hírek szerint az egyik vendégjátékos bántalmazott egy fiút.
A hölgy azt is elárulta, hogy fiának esze ágában sincsen többször Manchester United-meccsre menni, és Everton-szurkolóként egyáltalán nem tartják megfelelő kiengesztelésnek, hogy CR7 meginvitálta a kisfiút az MU meccsére.
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…