Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csercseszov: “Nem játszottunk igazán jól, de elértük a célunkat”

A Ferencváros az Újpest legyőzésével bebiztosította az újabb bajnoki címét a magyar bajnokságban (OTP Bank Liga)…

 

A magyar rekordbajnok Ferencváros idény közben kinevezett orosz vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov nem tagadta, hogy megkönnyebbült:

“Szerencsés helyzetben voltunk, hiszen két legyet ütöttünk egy csapásra: a derbi megnyerésével sikerült megvédenünk a bajnoki címünket. El kell ismerni, ma nem játszottunk igazán jól, de elértük a célunkat, és ez a legfontosabb. Ma az akarat döntött: nagyon meg akartuk nyerni ezt a találkozót, és ez sikerült is.

Az egész szezon során mögöttünk álltak a szurkolók, és ma végre a lefújást követően lehetőségem nyílt arra, hogy megköszönjem nekik mindezt. Felszabadult voltam, ez bizonyára látszott is rajtam. Nagyon jó volt úgy futballozni, hogy tele volt az aréna, minden meccsen így szeretnénk focizni ebben a gyönyörű stadionban.

Ami a folytatást illeti, igaz, az egyik célunkat elértük: megvédtük a bajnoki címünket, de nem szabad kiengednünk, hiszen hátravan még a kupadöntő, amit szintén nagyon komolyan veszünk, elvégre duplázni szeretnénk! Ehhez formában kell maradnunk, és a saját játékunkra koncentrálva, azt folyamatosan fejlesztve haladnunk kell tovább a megkezdett úton.”

A Ferencváros összességében a 33., sorozatban a negyedik bajnoki címét szerezte. Az NB I-ben az Újpest 1969 és 1975 közötti hetes szériája óta a zöld-fehérek mostani aranysorozata a leghosszabb széria.