Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A következőképpen értékelte csapata teljesítményét Unai Emery a Liverpool elleni Bajnokok Ligája elődöntő első, angliai felvonását követően.
(Photo by Jan Kruger – UEFA/UEFA via Getty Images)
A spanyol mester lényegében elismerte, hogy szerinte is gyenge teljesítményt nyújtottak, és a két gólos különbség még hízelgő rájuk nézve.
“Tudtuk, hogy milyen nehéz ellenfél ellen, micsoda hangulatú stadionban kell játszanunk, de ez a Bajnokok Ligája elődöntője!” – kezdte gondolatmenetét Emery.
“Tudtuk, hogy nem fogják engedni hogy kontrolláljuk, irányítsuk a találkozót. Egyetlen célunk volt, úgy védekezni, hogy legyen esélyünk a visszavágón. Ezt a célt lényegében elértük, biztos vagyok benne, hogy hzai pályán másképp játszunk majd!” – elmélkedett tovább a Liverpool angliai pályafutásából is jól ismerő Emery.
“A Liverpool a párharc favoritja, ezzel talán senkit nem lepek meg. Ma sokkal jobban játszottak nálunk, mi védekeztünk, szinte helyzetünk se adódott! Nincsenek illúzióink, nem érdemeltünk jobban a 2:0-ás vereségnél! Ugyanakkor nem szabad szégyenkeznünk, hiszen valamiért csak eljutottunk idáig a Bajnokok Ligájában, ráadásul van még 90 percünk arra, hogy bizonyítsunk, megpróbáljuk megragadni a lehetőséget.Remélhetőleg ezt újra meg tudjuk majd tenni.” – jegyezte még meg a Villarreal trénere.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…