Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: nyert az AC Milan és az AS Roma is – videóval

Szombaton este három Serie A-ban szereplő nagy csapat is felkészülési mérkőzést játszott, az AC Milan, az Inter és az AS Roma is pályára lépett.

(Photo by Frederic Scheidemann/Getty Images)

A Rossoneri a Bundesligában szereplő Köln csapatához látogatott, amelyet sikerrel vettek Stefano Pioli és fiai. A vezetést a 16. percben szerezték meg Ante Rebic átadását követően Olivier Giroud révén, majd a francia világbajnok támadó még az első játékrészben kettőre növelte csapata előnyét, az előkészítést Brahim Diaz jegyezte. A Köln még szépíteni képes volt a hajrában, a 86. percben Florian Dietz tudott kozmetikázni az eredményen.

Köln – AC Milan 1-2 (0-2)
Helyszín: RheinEnergieStadion (Köln), Játékvezető: S. Stegemann
Gólszerzők: F. Dietz (86.) ill. O. Giroud (16., 36.)

A mérkőzés videós összefoglalója:


Az AS Roma behúzta második felkészülési mérkőzését is, igaz ezúttal sem ütköztek komolyabb falba az olaszok. A Portimonense nem jelentett komolyabb veszélyt a rómaiak kapujára, habár a portugálok kapuja előtt Mourinho fiai sem jeleskedtek. A vezetést a 27. percben szerezte meg a Roma, a gólt a 20 éves védő Tripi jegyezte. A második találatot Zaniolo rúgta meg a 71. percben, ami a végeredményt is jelentette, így a Sunderland 2-0-ás legyőzését követően ismét kétgólos sikert arattak az olaszok.

AS Roma – Portimonense 1-0 (1-0)
Gólszerző: F. Tripi (27.), Zaniolo (71.)

A vezetést korán megszerezte a Monaco, már a 8. percben előnyhöz jutottak Golovin révén, amit még az első játékrészben megdupláztak a hercegségiek, a csapat gólfelelőse, Ben Yedder tudott eredményes lenni. Azonban még az első félidőben sikerült szépítenie a Kék-feketéknek, Gagliardini tudta visszahozni a meccsbe csapatát. Sőt, a második félidőből bő negyed óra telt el amikor egyenlíteni tudnak az olaszok, az új igazolás Kristjan Asllani tudott eredményes lenni, ami a végeredményt is jelentette.

Inter – Monaco 2-2 (1-2)
Helyszín: Stadio Paolo Mazza (Ferrara), Játékvezető: M. Marcenaro
Gólszerzők: Gagliardini (42.), Asllani (59.) ill. Golovin (7.), Ben Yedder (30.)

A mérkőzés videós összefoglalója: