Jürgen Klopp: „Úgy tűnik idén is a Manchester City lesz a bajnok…”
A Liverpool szakembere elég borúsan látja az augusztusban kezdődő idényt, ami az erőviszonyokat illeti…
(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)
A Sky Sports számára adott interjút a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp, aki megannyi válasza mellett egy igen különös kijelentést is tett a felkészülési szakasz folyamán…
A német szakember ugyanis elég borúsan látja a következő szezont, miután úgy véli, hogy a címvédő Manchester City ezúttal is legyőzhetetlen lesz az angol élvonalban.
„Fogalmam sincs ki fog nyerni, de nagyon úgy tűnik, hogy a végén megint a Manchester City ünnepelhet. Ha mi nem szóltunk volna közbe, már zsinórban öt vagy hat alkalommal bajnokok lennének, ami egészen őrületes ebben az országban…”
– nyilatkozta Klopp.
Álszerénység? Realitás? Ki tudja…