Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vasas: “Jól futballoztunk, de…”

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) vasárnapi jáéknapján a Budapest Honvéd 2-1-re legyőzte a Vasast a fővárosi rangadón…

 

A tavalyi másodosztályú Vasas vezetőedzője, Kuttor Attila a vereség ellenére próbálta a pozitívumokat keresni:

“Lehet, érdekes lesz, amit mondok, de úgy gondolom, jól futballoztunk. Jó mérkőzést játszottunk a Honvéddal, a gól után is voltak lehetőségeink arra, hogy növeljük az előnyünket, több helyzetünk is volt, mint az ellenfelünknek. De hiába futballozunk jól, és hiába vannak helyzeteink, ha nem büntetünk góllal. Ellenben az ellenfél a ki nem kényszerített hibáinkból betalál. Ebből a szempontból tanulságos mérkőzés volt. A végén szorított minket az idő, nem tudtunk türelmesen támadást építeni, a Honvéd is berendezkedett védekezésre, ilyenkor már nehéz a támadók sorsa akkor is, ha sokan vannak a pályán.”

Az angyalföldiek a bajnokság első négy fordulója után nyeretlenek, három döntetlen után most először ugyanis kikaptak, így három ponttal csak a mezőny legalsó régiójában szerénykednek.