Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Saka duplázott, odahaza nyert rangadót az Arsenal! – videóval

Ötgólos mérkőzésen múlta felül a Mikel Arteta vezette Arsenal a Jürgen Klopp által irányított Liverpoolt az angol bajnokság (Premier League) 10. fordulójának rangadóján az Emirates Stadionban…

(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)

Az Arsenal rendkívül gyorsan, már az 1. percben szerezte meg a vezetést egy kontra végén. Bukayo Saka játszotta meg Martin Ödegaard-t, majd a norvég középpályás indította remek ütemben Gabriel Martinellit, aki higgadtan a bal alsóba gurított. A 13. minutumban egy újabb ziccert láthattunk Arteta legénységétől. Ben White átadása után Xhaka lőtt kapura, Alisson védte a svájci próbálkozását, ráadásul mint kiderült, lesen is állt. A 26. percben megszületett az első igazán komoly Liverpool lehetőség. Salah passzát követően Darwin Nunez lőtt élesebb szögből, ám Ramsdale jól zárt és védeni tudott. A 30. minutumban majdnem Saliba vétett öngólt, szerencséjére Ramsdale résen volt. A 34. percben már nem úszta meg a bekapott gólt az Arsenal. Luis Diaz játszotta meg Darwin Nunezt, aki becsúszva érte el és juttatta a labdát a hálóba. A 42. minutumban kényszerű csere volt a vendégeknél, Diaz helyére Firmino szállt be. Az Arsenal az első játékrész hosszabbításában újra megszerezte a vezetést. Arteta együttese ismét egy kontra végén ünnepelhetett, Martinelli a középen álló Gabriel Jesust próbálta megjátszani, ám a brazil csatár elengedte a labdát és végül hosszú oldalon érkező Saka fejezte be góllal az akciót. 

A második játékrészt szintén az Arsenal kezdte jobban. A 48. percben több hazai játékos is próbálta bevenni Alisson kapuját, viszont a liverpooli védők rendre blokkoltak. Az 50. minutumban Martin Ödegaard eresztett meg egy lövést, a vendégek portás azonban könnyedén hárított. Az 53. percben ismét egalizált a Liverpool, Diogo Jota passza után a csereként beállt Firmino volt eredményes élesebb szögből. A 72. minutumban újra az Arsenal ostromolta nagyon keményen a Liverpool kapuját, majd közbe Thiago Alcantara szabálytalankodott a tizenhatoson belül Gabriel Jesus ellen, Michael Oliver tizenegyest adott. A büntetőt nem a sértett, hanem Saka értékesítette, a fiatal angol a második gólját szerezte ezzel a Pool elleni mérkőzésen. A hátralevő részében már egyik fél oldalára sem láthattunk igazán nagy lehetőséget. Mindent egybe véve megérdemelt Arsenal siker született. 

Arsenal – Liverpool 3-2 (2-1)
Helyszín:
Emirates Stadion (London); Vezette: Michael Oliver
Gólszerzők: Martinelli (1.), Saka (45+5., 76.) ill. Nunez (34.), Firmino (53.)
Sárga lapok:
Ödegaard (49.) ill. Luis Diaz (6.), Gomez (70.)
Kiállítás:
ill.

Arsenal: Ramsdale – White, Saliba, Gabriel, Tomiyasu – Ödegaard (Tierney 82.), Partey, Xhaka – Saka (Vieira 90+4.), Jesus (Nketiah 90+1.), Martinelli. Menedzser: Mikel Arteta. 

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold (Gomez 46.), Matip (Konaté 69.), Van Dijk, Tsimikas – Henderson, Thiago – Salah (Fabinho 69.), Diogo Jota (Elliott 81.), Luis Diaz (Firmino 42.) – Nunez. Menedzser: Jürgen Klopp. 

A mérkőzés videós összefoglalója:

A Premier League 10. fordulójának eddigi végeredményei és további programja:

Szombat:
Bournemouth – Leicester 2-1
Chelsea – Wolves 3-0

Manchester City – Southampton 4-0
Newcastle – Brentford 5-1

Brighton – Tottenham 0-1

Vasárnap:
Crystal Palace – Leeds 2-1

West Ham – Fulham 3-1
Arsenal – Liverpool 3-2
20:00 Everton – Manchester United (Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Nottingham – Aston Villa (Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore