A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A magyar bajnokságot (OTP Bank Liga) magabiztosan vezető Ferencváros csapatában három kulcsjátékos is sérüléssel bajlódik, akik játéka egyelőre kérdéses a soron következő Európa-liga-mérkőzésre…
A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov a Debrecen 2-0-s legyőzését követően elégedetten értékelt:
“Az történt a pályán, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Természetesen voltak kisebb hibák, amiket ki fogunk elemezni. A közönség is velünk volt, és ezek után az a legfontosabb, hogy csütörtökön is hasonlóképpen történjen minden. Elégedettek lehetünk, innentől maximálisan a következő Európa Liga-meccsünkre készülünk” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján.
Az orsz szakember elárulta, hogy Henry Wingo, Aissa Laidouni és Tokmac Nguen sérüléssel bajlódik, így egyelőre nem tudni, mikor léphetnek pályára ismét.
“Minden játékosunk ugyanolyan fontos, meglátjuk, hogy a napokban az orvosi stáb mit mond az ő esetükben” – jegyezte meg Csercseszov.
A Ferencváros három forduló után hat ponttal áll a csoportjában, a Trabzonspor és az AS Monaco legyőzése után ugyanis a múlt héten 4-1-re kikapott a Crvena zvezdától. A 4. fordulóban ismét a szerb bajnok lesz az ellenfél, ezúttal Budapesten.
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…