Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz csapat érdeklődik a Fradi csatára iránt – sajtóhír

A magyar bajnok Ferencváros átigazolási híreiben jártasnak számító forrás szerint Olaszországból mutatkozik érdeklődés a csapat meghatározó játékosa iránt…

 

Az Üllői129 oldal hívta fel rá a figyelmet olasz forrásokra hivatkozva, hogy az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Genoa a téli átigazolási időszakban 3 millió euróért cserébe leigazolhatja a Ferencváros támadóját, Ryan Mmaee-t.

A 24 éves marokkói válogatott támadó tavaly nyár óta 49 mérkőzésen 22 gólt szerzett a zöld-fehérek színeiben. A fiatalabbik Mmaee-testvér az NB I előző idényében 13 találatig jutott és négy gólt lőtt az akkori BL-selejtezők alatt, míg az aktuális magyar bajnoki kiírásban az első hat találkozón három találat fűződött a nevéhez.

Az 1893-as alapításával a legrégebb óta működő olasz profi csapatnak számító Genoa az előző szezon végén esett ki a Serie A-ból. Jelenleg a szoros olasz másodosztályban a hatodik helyről igyekszik feljebb, hiszen a csapat legfőbb célja a feljutás azonnali kiharcolása lenne.