Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Liverpool az Arsenal ellen újabb vereséget szenvedett el az angol bajnokság (Premier League) 2022-2023-as szezonjában…
(Photo by Robin Jones/Getty Images)
A hétfői jelentések értelmében az Arsenal ellen sérülést szenvedő Luis Díaz térdsérülése következtében előreláthatólag 6-8 hetes kihagyásra kényszerül, így a Liverpool már csak a világbajnokság után számíthat újból a kolumbiai támadó szolgálataira.
A 25 éves balszélső tavaly januárban 45 millió euróért cserébe került az FC Portótól a “vörösökhöz”, ahol egy csapásra húzóember vált belőle. Díaz az előző idény második felében 26 mérkőzésen hat gólt szerzett, míg az aktuálisan futó szezonban 12 meccsen négyszer volt eredményes, abból három gólt a bajnokságban szerzett.
A Pool tíz forduló alatt szerzett tíz pontjával mindössze a tizedik helyet foglalja el a Premier League táblázatán, a jelenlegi éllovas “ágyúsok” 14 ponttal előzik meg őket.
A Liverpool a bajnokság következő fordulójában a címvédő Manchester City-vel találkozik, amely jelenleg 13 ponttal van előttük.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…