Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: itt a forduló meglepetése, a Vasas a Fehérvár ellen aratta első győzelmét!

A szezon során először gyűjtötte be mindhárom pontot a Vasas az OTP Bank Ligában: a Kondás Elemér által irányított angyalföldiek hazai pályán 2–0-ra nyertek a MOL Fehérvárral szemben.

Ugyan a fehérváriak fölényben játszottak az első játékrészben. az ellenfelükhöz képest, mégis a Vasas jutott vezetéshez: a 35. percben Novothny Soma volt eredményes, amivel ki is alakította a félidei eredményt a szünetre. A fordulást követően hiába használta el az összes cserelehetőségét a vendégek mestere, Michael Boris, az egyenlítés nem jött össze. Sőt, a Fehérvár a hajrához közeledve emberhátrányba került Nikola Serafimov második sárga lapja után. A hazaiak ki is használták emberelőnyüket, ugyanis a 82. percben a padról frissen beszálló Ihrig-Farkas Sebestyén is betalált, ezzel végleg megfosztva a székesfehérváriakat a pontszerzés reményétől.

A Vidi sorozatban a negyedik mérkőzésén sem tudott nyerni, ráadásul zsinórban a második vereségüket szenvedték el a bajnokságban – ennek megfelelően csak a 8. helyen állnak a tabellán. A Vasas fontos sikert aratott, de továbbra is kiesőhelyen áll az együttes.

Magyarország, OTP Bank Liga, 11. forduló
Vasas SC – MOL Fehérvár FC 2–0 (1-0)
Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion; Játékvezető: Berke Balázs
Gólszerzők: Novothny (35.), Ihrig-Farkas (82.)
Sárga lap: Otigba (18.), Ódor (60.), Cipf (90+1.), ill. Serafimov (10., 71.), Nego (72.)
Kiállítva: Serafimov (71.)

Vasas: Jova – Ódor, Otigba, Patrick, Silye – Hinora (Radó 63.), Hidi (Hidi S. 86.), Berecz – Géresi (Ihrig-Farkas 63.), Novothny (Cipf 86.), Holender (Vida 75.). Vezetőedző: Kondás Elemér.

Fehérvár: Kovács – Larsen, Serafimov, Bese (Bamgoy 69.) – Nego, Fiola, Makarenko (Bumba 69.), Hangya (Heister 83.) – Dárdai (Szendrei 83.), Houri (Pokorny 83.) – Kodro. Vezetőedző: Michael Boris.

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore